2013. április 13., szombat

"Sokat kell játszani, mert csak úgy fejlődik az ember." - Interjú Pálmai Annával

Egy tavaszi napon Pálmai Annával beszélgettünk öltözőjében. Mesélt édesanyjáról, az egyetemi évekről és arról is milyen színésznek lenni - fárasztó, de imádja.

Édesanyjával, Szirtes Ágival
Spotlight: Te színházi közegben nőttél fel (nagypapája Szirtes Ádám, színművész, édesanyja Szirtes Ági, színművésznő- a szerk.). Mennyire volt más így élni, mint egy normális családban?
Pálmai Anna: Azt hiszem ez nagyon különbözik egy átlagos gyerekkortól. Nagyon sokat utazott a mamám meg sokat volt a színházban is - ugye 10-től 2-ig próba, este 7-től 10-ig meg előadás -, tehát sokkal kevesebbet volt otthon, mint egy főállású anyuka. Elég sokszor volt az, hogy én azt akartam, hogy többet legyen velem, de hát ezt nem lehetett, mert neki jönnie kellett játszani.
S.: És a nagypapád? Őt ismerted?
P.A.: A nagypapámat én nem nagyon ismertem, mert olyan 1-2 éves lehettem, amikor Ő meghalt. Halvány emlékeim vannak csak róla, de filmekben láttam. Meg van egy könyve az Életünk, életem, amit az életéről írt és azt olvastam. De nem emlékszem rá igazából.
S.: Mióta tudod, hogy te biztosan színész szeretnél lenni? Befolyásolt anyukád valamennyire?
P.A.: Nagyon sokat voltam itt, mert többször volt olyan, hogy nem hozzánk jött valaki, hanem én jöttem ide. Ilyenkor itt voltam hagyva az öltöztetőnénikkel meg a fodrásznénivel. Felvettem jelmezeket, meg kaptam parókát... szóval elvoltam. És mindig jól éreztem magam, szerettem bejönni, mert nagyon szerettem a színház szagát. Nagyon otthonos volt a légkör. Aztán jött mindenféle. Elkezdtem művészi tornára járni, aztán jött a lovaglás. A suli után...
Nagy Ervinnel
A Matyodesign arcai
Ekkor lépett be Nagy Ervin, aki a kabátját kereste, majd távozott is.
P.A.: Szóval jött a lovaglás. Az úgy volt, hogy a suli után azonnal az Adyligetbe mentem a lovamhoz. Ott voltam egész délután,
 estig, aztán mentem haza és másnap ugyanez. Teljesen megszállott voltam. Hétvégén is mentem a lovamhoz. Emiatt sokáig azt gondoltam, hogy lovagolni fogok, miután befejeztem a gimit. A Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatára jártam és ott iszonyatosan jó tanáraim voltak és nagyon jól éreztem magam. Annyira meghatározó volt az a négy év... Igazából észre se vettem, hogy rátaláltam erre az útra. Nem volt ez egy tudatos döntés, hogy színész leszek, hanem egyszer csak ott találtam magam, hogy nem is akarok mást csinálni csak ezt. Keresztúry József volt az osztályfőnököm, illetve Vidovszky György volt az, aki hívott engem stúdiósnak a Bárka Színházba, miután nem vettek fel a főiskolára először. 
S.: Mit csináltál mikor nem vettek fel elsőre?
P.A.:
A Bárkában voltam egy évig stúdiós Spolarics Andreánál. Hajduk Karesz, Kovács Krisztián... Ők voltak előttem Bárka Stúdiósok. De híresen jó volt a Stúdió mindig, és pont Spolarics Andrea miatt. Ez egy annyira jó találkozás volt...
S.: Amikor felvettek Máté Gábor és Horvai István osztályába jártál. Ott milyen volt? Hogy teltek az egyetemi évek?
P.A.: 19 éves voltam amikor felvettek. Akkor azt gondoltam, hogy nekem van valamiféle tudásom már a színházról. Annyi előadást láttam már, Bárka Stúdiós is voltam, nagyon sokat játszottam a Bárkában előadásokban. Emiatt azt hittem, hogy tudom, hogy milyen egy színház és milyen színésznek lenni... de ez a 4 év olyan volt, hogy ... zúztak minket, szétszedtek atomjainkra. Igazából nem is tudom, hogy bármit is meg lehet-e tanítani. Visszagondolva, ekkor rengeteg nagyon nagy találkozásom volt, de mégis olyan picike voltam még. Azért viszont nagyon hálás vagyok a Gábornak, hogy sok embert behozott az osztályba, hogy tanítson minket. Kovalik Balázst, Gálffi Lászlót, Ladányi Andreát... Olyan tanárink voltak, hogy tőlük csak tanulni lehetett. Igazából az volt a borzasztó, hogy mindenki mondta a saját igazát... Ez az egész egy nagy agymosás reggel 8-tól éjfélig és emiatt nagyon nehéz megtalálni a saját utad. Először mindenkinek nagyon meg akartam felelni, aztán ez lassan kezdett lecsillapodni és körülbelül mostanra tudom kamatoztatni azt, amit ott megtanultam. A színészet igazából eléggé gyakorlati szakma, tehát akkor tudod meg, hogy ez mi, amikor minden este játszol. Kis szerepeket vagy nagy szerepeket, beugrásokat csinálsz meg. Szóval most vagyok ott, amikor már nem vagyok olyan zöldfülű, és már nem reszketek minden előadás előtt, meg nem vagyok benn már ötkor -, mert régen mindig ez volt, hogyha este volt előadás. Már van valamiféle biztonságérzetem, de ez csak gyakorlat után jön meg.
Szerelem diadala - Jordán Adéllal
S.: Voltak valaha kétségeid ezzel kapcsolatban?
P.A.: Persze, mindig van! De mire gondolsz?
S.: Például a főiskolai évek alatt, hogy ezt most mégsem kéne.
P.A.: Olyan nem volt, hogy ezt nem kéne. Olyan viszont volt, hogy mit kéne még csinálni emellett.
S.: És magaddal kapcsolatban? Tudod, az a bizonyos önmarcangolás, hogy ezt most jól csinálom vagy sem...
P.A.: Nagyon el lehet fáradni és rengeteg hatás ér egy nap. Mondjuk bejövök reggel 10-re próbára és attól függően, hogy milyen próba volt, ahhoz képest folytatódik a napod. Délután elmegyek szinkronizálni, aztán este visszajövök játszani. Ez egy olyan mókuskerék, amiben nagyon nehéz nem elfáradni. De közben nem szabad elfelejteni, hogy ez jó, és hogy jó játszani. Sokszor csak arra szoktam gondolni, hogy most aludnék egy nagyot. De persze, vannak kétségeim magammal kapcsolatban is. Úgy érzem, hogy többet kéne sportoljak, hogy éjszaka ne egyek olyan sokat, pedig nagyon szeretek enni. Néha ezzel lazulok el és ez éjjel 11-kor nem annyira szerencsés, mert tudom, hogy megint hízni fogok. Mondjuk olyan kétségeim vannak, amik egy jó előadással el is szállnak.  Azt meg, hogy "ezt az előadást jól játszottam-e vagy rosszul" meg... nem leszek teljesen magam alatt, mert tudom, hogy holnap lesz még egy előadás. Most meg már az, hogy ennyit játszom - hál' Istennek-, eléggé csillapította ezt az igyekezetet és megfelelés vágyást. Most már sokkal magabiztosabb vagyok. Láttátok például a Szerelem diadalát?
S.: Igen, valamelyik utolsót.
P.A.: Na például az nekem nagyon nagy meglepetés volt. Merthogy a főszerepet az Adél játszotta és akkor ment el szülni. És az Ascher Tamás mondta nekem az egyik délután, hogy "Szedjed össze magad, mert te fogod játszani." Akkor azt hittem, hogy elájulok. De nem azért mert "Úristen, hogy lesz ez?!", hanem hogy meg fogom-e tudni csinálni. De ez nagyon nagy dolog volt nekem, hogy Ő ennyire megbízott bennem, mert először egy nagyon kicsi szerepet játszottam csak és utána azonnal én kaptam meg a főszerepet. Ilyenek meg annyira megmaradnak és olyan sok tapasztalatot ad. Emlékszem, hogy majdnem elájultam, amikor Szentendrén kellett először játszani. Szóval sokat kell játszani, mert csak úgy fejlődik az ember.
S.: Már az főiskolai évek alatt is itt, a Katonában voltál gyakorlaton. Milyen érzés volt, amikor közölték, hogy esetleg le is szerződtetnének?
P.A.: A Máté Gábor már szólt, hogy valószínűleg ez lesz és akkor hívott be a Zsámbéki Gábor. Akkor még Ő volt az igazgató. Azt mondta, hogy "Szeretnénk, hogy ha itt maradnál." és én akkor elsírtam magam. *nevet* Nagyon örültem. Meg nagyon féltem, hogy mi lesz.
A karnevál utolsó éjszakája
(hátul: Szirtes Ági és Bodnár Erika)
S.: Te és az Ötvös Andris egy osztályba jártatok. Milyen újra együtt lenni és vele játszani?
P.A.:
Nagyon biztonságos. Mi eszméletlen jól dolgoztunk együtt még a főiskolán a négy év alatt. Jókat tudunk röhögni. Nagyon szeretem őt és nagyon jó, hogy itt van.
S.:  Van olyan, akitől szívesebben fogadsz el tanácsot, mint másoktól?
P.A.: Nyilván egy társulatban van olyan, hogy valaki közelebb áll hozzád, valaki meg távolabb. Szóval, persze vannak olyanok, akik nagyon közel állnak hozzám és hasonlóképpen gondolkodunk, és olyanok is, akiknek adok a  véleményére, és nem bánt, hogyha megnéznek egy előadást és elmondják a véleményüket. Ezen nem sértődök meg, sőt!
S.: Milyen a kapcsolatod anyukáddal? Milyen vele játszani?
P.A.: Múltkor itt ültünk a Cigányok előadás közben a büfében és a végén van egy jelenet, amikor ordít a Fekete Tibivel és beadnak neki egy injekciót. Hallottam a hívóban, hogy mindjárt előadás vége van, mert akkor megyünk le tapsrendhez. És akkor viccesen megjegyeztem a Kocsis Gergőnek, hogy miért ordít az anyám, hiszen épp előadás van és szólni kéne neki, hogy ne ordítson. Akkor mondta a Gergő, hogy milyen furcsa, hogy én itt eszem a salátát, az anyám meg ordít a színpadon, mert ha az Ő anyukája ordítana így, akkor az azt jelentené, hogy valami nagyon nagy baj van, én meg itt salátázgatok. *nevet* Most már elég normális a viszonyunk, de borzasztó volt, amikor itt voltam gyakorlaton. Az első szerepem A karnevál utolsó éjszakája volt, ahol együtt voltunk. Aztán jött a Kazamaták, a Hétköznapi őrületek, Szirénének, Cigányok, Ivanov (emellett még: Babárok, Trakhiszi nők, Mesél a bécsi erdő, A szerelem diadala, Kispolgárok, Ivanovék karácsonya- a szerk.)... szóval nagyon sok és egyre inkább lelazultam. Most már nem zavar, de régen nagyon... De az nem történhet meg, hogy én bemegyek a színpadra és az anyám áll előttem.  Igazából nagyon nagy dolgunk nem volt, de most már nagyon jóban vagyunk. Akkor nagyon rossz volt, mert egyfolytában piszkált, meg beszólt, meg terrorizált. És egyszer mondtam neki, hogy jobb lenne ha békén hagyna, mert ez mindkettőnknek jobb lennem és azóta békén hagy. *nevet* Azóta már összefogtunk. Mondjuk nem is vagyunk annyit együtt. Én bejövök ötre, Ő elmegy a fodrászhoz, addig én ülök a büfében. Igazából kevesebbet beszélgetek vele, mint más kollégámmal, mert már kevesebbet játszunk együtt.
Virágos Magyarország - Tasnádi Bencével
S.: Volt olyan szereped, ami nagyon meghatározó volt vagy nagyon szerettél?
P.A.:
 A kétfejű fenevadban volt a Lea. De azért is volt ez meghatározó, mert volt benne egy jelenet, amikor a Fekete Tibi ad egy pofont és egyszer véletlenül kiütötte a dobhártyámat. Az nagyon durva volt... nagyon fájt... Szörnyű volt... *nevet* De az egész próbafolyamat annyira jó volt. Meg a szöveg is... Weöres! Olyan szép szöveg... Szóval igen, az nagyon fontos volt!
S.: Ha nem színész lettél volna akkor mi? Lóval kapcsolatos?
P.A.:  Mostanában nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy szeretnék énekelni. Meg valahol a tengernél élni. *nevet* Valahogy ezt a kettőt összehozni. De színésznő vagyok, tehát nem más.
S.: Akkor ezek az éneklős darabok kapóra is jönnek (A hős és a csokoládékatona, Virágos Magyarország- a szerk.)!
P.A.: Nagyon! A Virágos Magyarországot például ezért szeretem nagyon, mert annyira szeretem ezt az operett világot, meg hogy szubrett lehetek. Tök jó!
S.: Te jársz külön színházba? Mármint ha nem dolgozol?
P.A.:
Aha! Hogyha nem játszom akkor, megnézem a barátaimat a városban. Utoljára az Egyszer élünk-et láttam a Nemzetiben. Meg A nyaralást láttam, mert pont nem játszottuk a Rükvercet.
Ekkor szakít minket félbe újra Nagy Ervin. Egy ezrest kér, de kártyája az neki is van. Kisebb kirándulást teszünk Ervinről, Bori mesél első találkozásukról és arról is beszélünk, hogy mind a hárman mennyire odavagyunk érte.
S.: Na de elkanyarodtunk a témától. Szóval mit választanál inkább: film vagy színház?
P.A.: Ó, mindkettőt választanám inkább. *nevet* Tényleg. Igazából azért lenne jó nem itt élni, mert ott sokat lehet filmezni. Most például szerelmes vagyok ebbe a csajba, a Jennifer Lawrence-be. Annyira szuper! Olyan eredeti és természetes volt az Oscar-gálán is...
S.: És elesett...
P.A.: Igen... Szóval máshol, tudod van lehetőséged. Fiatal színésznő vagy és jársz castingokra, meg szorgalmas vagy, akkor lehet hogy kidob neked egy ilyet az élet. Nem csak az Oscarról beszélek, hanem a filmezésről, mert Magyarországon ezt nem lehet. De így is megtalálhat bármi és vannak olyan színésznők, akiket meg is talál. Mondjuk én nagyon régen nem filmeztem.
S.: Hiányzik?
P.A.: Nagyon, persze. Közben meg nagyon örülök annak, hogy a színházban sok dolgom van. Szóval mind a kettőt másért szeretem.
S.: És mi van az improvizációval? Voltál a Gondnokságban is többször...
P.A.: Voltam TEK-es...
S.: Mikor voltál TEK-es?
P.A.: Amikor a Juci (Rezes Judit- a szerk.) hasából kiszedték a gyereket és én voltam az egyik, aki lezárta a folyosót. Csak hogy korrektek legyünk, voltam TEK-es! Aztán voltam Erika, voltam Anjou szobalány. Hm, improvizáció? Nagyon szeretek improvizálni, de mondjuk a Beugróban nagyon beégtem. Az nem volt jó élmény. De mondjuk itt a színházban mindig van az elsejei (januárban- a szerk.) paródia est. A rendezőket, meg a vezetőséget kiparodizáljuk. Négyen csináljuk: az Elek Feri, az Ötvös Andris, a Dankó Pisti meg én. Ilyenkor szétröhögjük magunkat. Akkor tudok improvizálni élesen, és akkor vagyok felpörögve, amikor olyan emberek vesznek körül, akik ismernek, mert ilyenkor nagyon egymásra kell hangolódni. Ezért volt nekem rossz élmény a Beugró. Odamentem olyan emberekhez, akiket egyébként ismerek, meg tök jóba vagyok velük, de nem vagyunk egymásra kattanva színházi értelemben. Odamész és akkor legyél vicces... Ettől meg inkább megijedtem, meg leblokkoltam. Itt meg nem. Teljesen elmebeteg 3 ember. Szóval szeretek, velük nagyon szeretek improvizálni.
S.: Van-e valami tanácsod azoknak, akik színészi pályára készülnek?
Kétfejű fenevad - Ónódi Eszterrel
P.A.: Ne vesszen el az önbizalom és a saját magadba vetett hited. Tarts ki, hogyha te úgy gondolod, hogy neked ez az utad. Ha ez neked örömet okoz, akkor csinálni kell. De annyi sztorit ismerünk, akit nem vettek fel elsőre, akit eltanácsoltak vagy kirúgtak... Minden munka vagy kitartás meghozza a gyümölcsét. Valamelyik éjszaka nem tudtam aludni és megnéztem a Zárórában a Feldmár Andrással egy beszélgetést. Nagyon érdekes dolgokat mondott. Például azt, hogy eddig úgy élt, hogy nagyon félt. Most pedig úgy él, hogy a vágyait követi, azt ami neki fontos. És ezért teljesen máshogy látja már az életet, mert úgy él ahogy szeretne. Valami ilyesmit tanácsolok én is.

2012. március 31. Színházak éjszakája -  "Peep show" a Kamrában
Pálmai Anna ft. Borbély Alexandra, Pálos Hanna, Nagy Ervin - Rolling in the deep