"Itt komoly munka folyik" - Interjú Elek Ferenccel

Improvizál, énekel, szinkronizál, játszik, ha teheti kisfiával színházba megy. A Jászai Mari-díjas Elek Ferenccel beszélgettünk öltözőjükben, A nyaralás próbája után.

Spotlight: Mióta készülsz színészi pályára?
Elek Feri: Egészen gyerekkoromtól, mikor még nem is tudtam, hogy színészkedéssel akarok foglalkozni. Nagyon sok szakmát próbáltam ki. Egyik nap mentős akartam lenni, másik nap kukás. Szóval minden, és ezt valahogy úgy éreztem, hogy mind a színészettel volt összefüggésben. De úgy komolyabban '86-ban, amikor eljöttek hozzánk a Nemzeti Színházból gyerekeket válogatni, akkor engem kiválasztottak a Fizikusok című darab egyik szerepére. Ekkor elkezdtem gyerekszínházban is dolgozni és onnan ismertem meg Wéber Pétert, aki felkarolt. Aztán felvettek először a a Nemzeti Színiakadémiára és utána a főiskolára.S.: Volt bármikor kételyed, hogy mégse akarok színész lenni?
E.F.: Amikor már elkezdtem komolyan készülni, erről már nem volt szó. Előtte akartam csak sok miden lenni. De amikor kiderült, hogy minden ezzel van kapcsolatban, akkor már nem.
S.: Szerinted a színészet egy komplex szakma?
E.F.: Biztosan, igen. Ezzel az egy hivatással egy csomó mindent kipróbálhatsz.
S.: Amikor készültünk az interjúra, utána néztünk az életedrajzodnak, és bármelyik másik beszélgetést olvastuk veled, szó volt az anyukádról. Ő támogatott ebben?
E.F.: Nagyon. Végig. Ugye apukám nincs, őt nem ismerem. Még akkor szétmentek anyukámmal, amikor meg se születtem. Két nevelőapám volt. De végül is anyukám végig támogatott és nagyon büszke rám. Minden ami a hittel kapcsolatos, azt valahogy tőle tanultam.
S.: Akkor elég szoros a kapcsolatotok.
E.F.: Elég szoros, igen.
S.:  A 60 percben azt mondtad, hogy amíg Zsámbéki Gábor tanított titeket a Színművészetin azt tanította, hogy hogyan kell színházi szemmel gondolkodni és színházi szemmel látni a Világot. Számodra ez mit jelent?
E.F.:  Arra emlékszem, hogy elsőben nagyon nagy rökönyödés volt, főleg az osztály egyik része felől. Ő nem pontosan ezt mondta, hanem, hogy  meg kell tanulni mindent lefordítani magunknak színházra. És szerintem ez is volt a lényege. Kaptunk is olyan feladatot, hogy mondott egy szót, hogy "rozsda" és akkor ebből kellett elmondanod egy történetet, ami az életedből van. Elmondtad a történetet és a következő órára, akkor vidd fel a színpadra. Ki kellett találni, hogy ezt most hogyan oldod meg. Nekem például volt egy emlékem gyerekkoromból, amikor az Üllői úton laktunk és ott volt egy hátsó kapu, amit ha kinyitottunk, mindig szél volt. Az az ajtó mindig rozsdás volt és odaragadt a kis izzadt kezem. Az egésznek volt egy olyan fülledtsége. És akkor ebből kitaláltam, hogy fülledtség, ebből mi jut eszembe, összezártság, hogy ebből mi jut eszembe, és akkor megkértem egy társamat, hogy csináljunk egy jelenetet egy dobozban. Szóval onnan asszociáltam oda. Szóval ezt az asszociációt tanította meg. Ez nagyon fontos. Nagyon hálás vagyok neki. Tehát Ő nagyon jól tanított minket.

S.: Egyszer azt említetted, mikor a főiskolára jártál, akkor nem alakult ki komolyabb barátság az osztályban.
E.F.: Nem is azt mondtam, hogy barátság nem alakult ki, hanem hogy inkább bulizni nem tudtunk. Dolgozni viszont nagyon jól tudtunk együtt. Bulizni valahogy kevésbé, de engem ez a része nem is annyira érdekelt. Nekem a barátaim része inkább civil ember. Így sokkal jobb. Komoly barátság biztos szövődhet színészek között, de nekem ez így nagyon jó.
S.: Most van olyan a társulati tagok között, akivel nagyon jóban vagy?
E.F.: Persze, hogy van! Nézd, este tízig itt vagyunk. Utána az ember, én, szeretek  kiszakadni. Főpróba héten, meg előtte természetesen itt kell maradni éjszaka, meg együtt kell lenni, meg kell beszélni egy csomó fontosat. De én amikor csak lehet zúzok innen. Nem menekülök, hanem csak kicsit szeretnék máshol lenni, azért hogy holnap megint örüljek, hogy itt lehetek. Egyszerűen nem egészséges reggeltől estig itt lenni.
S.: Miért?
E.F.: Azért, mert kell egy kicsit kiszakadni. Az jó, amikor nyáron, 2-3 hónapig nem látom a kollégáimat, már a végén vágyódom, hogy megint lássam őket és hogy megint dolgozzak a rendezőinkkel. Ahhoz kell az a két, három hónap. Ez napi lebontásban azt jelenti, hogy este el kell menni, hogy másnap be tudj jönni. Kell egy kicsit külön is lenni.
S.: Van olyan, akinek nagyon adsz a véleményére?
E.F.: Persze. Figyelj, itt mindenki jó színész. Tudom, hogy furán hangzik, de szakmailag nem kérdőjeleznék meg senkit. A rendezőket meg végképp. Hiszek a rendezőmben, akivel éppen dolgozom. Ha nem hinnék, valószínűleg nem lennék itt.
S.: Most ugye van 3 fiatal, friss egyetemet végzett a társulatban, illetve hallgatók is játszanak darabokban. Milyen fiatalokkal dolgozni?
E.F.: Én arra emlékszem, amikor mi idejöttünk, akkor nem éreztem generációs feszültséget. Itt annyira komoly munka folyik, és ezt a szó nemes értelmében mondom, hogy nincs erre idő. Annyi meló van egy előadáson, vagy egy rendező annyi feladatot állít elénk, hogy  az idősebbeknek meg fiatalabbaknak nincs ideje igazából itt vijjogni, vagy összeveszni. De nagyon örülünk nekik. Nagyon hamar beállnak, pont a munka révén.
S.: Te jársz színházba azon kívül, hogy ott dolgozol?
E.F.: Járok. Van egy kisfiam, aki elég sokszor van nálam. Akkor próbálom úgy hozni, hogy legyen egy-egy este, amikor megyünk. Tehát amikor nem játszom, és össze tudom úgy hozni, akkor igen.
S.: Te ugye sokat improvizálsz is. Ott volt a Déjá vu és most már a Gondnokságban is benne vagy.
E.F.: Igen, igen, belekerültem a Gondokságba. Amikor nem volt Woyzeck előadás. Szeretek improvizálni, nagyon fontosnak is tartom. Amit most próbálunk itt, Mohácsi Jánossal a Nyaralás, Goldoni alapművéből írják a Mohácsi testvérek és mi beleírhatunk. Így improvizálunk is.
S.: Lehet erre valahogy felkészülni?
E.F.: Lehet, vannak erre technikák, de csinálni kell és akkor rájön az ember.
S.: Színészet mellett sorozatot is forgatsz (Munkaügyek - a szerk.)...
E.F.: Ugye az nem napi sorozat. Nyár alatt leforgatunk egy évadot. Eddig volt két nyár, két és fél... Tehát ez nem év közben van.
S.: Van hobbid? Tudsz valamit csinálni ezek mellett?
E.F.: Nem nagyon. Nagyon szeretek moziba járni, de nem tudok sokat. De úgy nincs. Nem gyűjtöm a bélyegeket, ilyen hobbim nincs.
S.: Azért mert nincs rá időd?
E.F.: Nem alakult ki. Annyira csőlátású, színházi emberke lettem valahogy, hogy színházban vagyok állandóan, bár nagyon sokszor vágyom rá, hogy valami hobbi kikapcsoljon. Voltak próbálkozásaim a jógával és ezeket még nem adtam föl. Titkos vágyam, hogy falat másszak.
S.: Az jó dolog.
E.F.: Próbáltad már?
S.: Sajnos nem, de szeretném.
E.F.: Akkor majd megyünk együtt.
S.:Azt olvastam, hogy a Mesél a bécsi erdő  kedvéért elmentél jiu jitsuzni.

Mesél a bécsi erdő

E.F.: Elmentünk. A Zsámbéki Gábor mondta, hogy egy komoly dobást kell megtanulnom. A Rezes Judit kolléganőmet kellett dobálni és a Gyöngyössi Tamás tanított egy ilyen jiu jitsu fogást. Hát nem egyet, egy mozdulatsor volt benne. Azt tanultuk egy hétig. De jó lett a végére, meg hiteles. Megérte. És nagyon igaza volt, mert nem lehetett azt ott elviccelni. Ott meg kellett ijedni Oszkártól egy pillanatra, mert ahhoz képest lesz jó a vége. Tehát abban nagyon igaza volt és nagyon jó lett. Kellett volna gitároznom is egy dalt ebben az előadásban, de a gitár az kevésbé ment. Zenész volt a nagypapám, de valahogy ez nem ment úgy, de Oszkár nem egy tehetséges énekes és zenész, úgyhogy ez belefért.
S.:Ahhoz képest te rengeteget énekelsz, ott a Woyzeck, ott a Virágos Magyarország…
E.F.: Imádok énekelni, tényleg. Járok is tanárhoz a színház által, hetente. De a zenélés az egy …. egy szégyen, hogy nem tudok, mert tök jó lenne valami hangszeren játszani, már a nagypapám miatt is. De magát a zenét kedvelem. Táncolni, mozogni, énekelni is nagyon szeretek.
S.: A Pinokkióban Kand Aloyz egy nagyon mesebeli gonosz szereplő. Mint ilyen gonosz szerep, elég sok szeretnivaló is van benne. Könnyebb egy ilyen figurát megcsinálni, mint egy hétköznapi karaktert?
E.F.: Ascher Tamás, a rendező, aki egyáltalán nem akarta, hogy ilyen mesebeliek legyünk, mégis ilyenre sikerült. Ott a Tibivel (Fekete Ernő- a szerk.) nagyon jól egymásra találtunk ezzel a párossal. Olyan jó játszani! És a gyerekek! Képzeld, van olyan szituáció, mikor kérdezik „Verjem tovább?” és akkor kiabálnak hogy "ne ne ne!" De mindig van egy-két kisgyerek aki: "de de de!"
S.: Igen, azt mi is észrevettük többször. Beszélsz külföldiül?
E.F.: Külföldiül neem, nem beszélek sajnos és ez is egy nagy hiányosságom. Figyelj, angolul pötyögök-pöttyögök de annak sem nevezhető. Ha van egy-egy angol film, amiben szerepelek, akkor mindig a szöveget a dialouge coach tanítja be… De nagyon sok lemaradásom van. Így az interjúban égessetek le ezzel!
S.: Két fontosabb díjad is volt 2010-ben, a Jászai és a Filmszemle…
E.F.: Az egy csoda-csoda év volt, és aztán kaptam még egy Vastaps díjat is…Hát ez egy szuper év volt, ez így jött ki.
S.: Ez megerősít téged hogy jó vagy?
E.F.: Hát figyelj, az hogy jó, hát persze, azért …Nagyon nagyon jó dolog díjat kapni. És én az olyan emberek közé tartozom hogy ne játsszuk el, hogy ugyan már… Egyébként tényleg egy jó visszajelzés, mert például a filmmel (Köntörfalak- a szerk.) kapcsolatban, annyira nehezen jött össze és annyi munkánk volt benne. És ami nagyon jó, hogy díjazták. Tehát díjat kapni nagyon jó, picit visszaigazol, hogy igen csinálhatod, el is fogadják, el is fogadnak. Nekem ez nagyon fontos. Kaptam Bezerédi-díjat nemrég, az is nagyon jó volt. Aztán meg jön az embernek a szorongása, az hogy itt egy próba, meg kell csinálni, ezzel mi lesz? Meg tudod-e lépni picit önmagad, vagy most nem sikerül? Rengeteg kétely van ebben a szakmában, de valahol meg zseniális.
S: Mi is színészi pályára készülünk…
E.F: Színészek akartok lenni? És mennyi idősek vagytok?
S.: 16 és 15. Esetleg van valami tanács, amit érdemes megfogadni?
E.F.: Sok kitartás!!! Ha tényleg az akarsz lenni, akkor az is leszel! Az egy más kérdés, hogy Jóisten kinek mennyit adott, meg hogy mennyi szerencséje van. Az a meglátásom, hogyha az ember valamit nagyon akar és ezért tesz is, akkor az valószínűleg sikerül.
S.: Te hogyan készültél egyébként a felvételire?
E.F.: Wéber Péter tanárommal gyúrtunk monológokat, aztán fölvettek a Nemzetibe, és ott magam is készültem. Idővel jöttem rá, hogy az a fontos, hogy kicsit magadat vidd oda. Mindenből legyen belőled. Olyan is, amiről nem gondolnád, hogy ez te vagy, de mégis érzed. Mondtam Csehovot is például, és nagyon-nagyon szerettem. Trepljovot például, pedig nem vagyok egy Trepljov alkat ránézésre.

Pinokkió- Fekete Ernővel

S.: Van kedvenc szereped, vagy olyan amit már nem játszotok, és jó volt játszani?
E.F.: Például a Bécsi erdőt nagyon szerettem. Váltig állítom, hogy a világirodalom egyik legjobb színdarabja. Nagyon aktuális, jó volt játszani Oszkárt. Nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy utáljak egy színdarabot, mert ha utálok egy előadást, akkor nagyon kiszúrok magammal. Muszáj, hogy a próbákon kialakuljon valami kötődés ehhez az egészhez. Valamit szeress benne! De nagyon jó szerepeket játszom, és hál’ istennek mindenfélét kapok és mindenfélét szeretek. Remélem, hogy így is marad, mert akkor én boldog ember maradok.
S.: És van olyan, amit szeretnél eljátszani?
E.F.: Nincs szerepálmom. Egyáltalán nincs. Amit kapok, annak megpróbálok örülni. Mondhatnék hangzatos szerepeket, de minek?
S.: Egyszer azt mondtad, hogy Katona van, és kész. Ezt hogy érted pontosan?
E.F.: Nem nagyon gondolkodom más színházban. Egyrészt nincs okom rá, hogy másban gondolkodjak, mert tényleg most van egy jelenlegi helyzetem és pár évvel ezelőttig visszanyúlva én nagyon jó szerepeket kapok. Jó rendezőkkel, jó kollégákkal, jó szerepeket játszom! Nincs okom azon gondolkodni, hogy elmenjek máshova. De szívesen játszom máshol is vendégként, hogyha a Katonában való munkám megengedi. Ha tudok, akkor megyek, nagyon jó más kollégákkal  is játszani. De ez az anyaszínházam, itt vagyok otthon!

A mizantróp

Moliére klasszikusa egy olyan világban, amiben emberek élnek, sosem lehet tárgytalan. Az ember természeténél fogva hibákat követ el, megjátssza magát és érdekből köt barátságokat. Alceste szerepében Fekete Ernőt látjuk tragikus hősként. Lendületes színészi játékával felnyitja a szemünket a kérdésre: Mi helyes? Amikor őszintén ócsárol, vitatkozik vagy magában lázad, véglegesen magába bolondítja a nézőt. Kocsis Gergely Philinte-je a mai világ embere, beletörődik és igyekszik elsimítani a konfliktusokat. Észreveszi a bajt, de nem veszi tudomásul. A többséggel tart.

Oronte-ként pedig Máté Gábor jelenik meg. Az addig csupasz, sötét és átlátható színpadon felkapcsolja a világítást, ízlésesen megpróbál Alceste kegyeibe férkőzni. Amikor azonban őszinte véleményt kap pocsék költeményéről, kiderül hogy nem más ő, mint a hatalom.

És bár Alceste elítéli az erkölcstelen életet, a szívének ő sem parancsolhat. Bármelyik nőt megkaphatná, ő mégis Céliméne (Ónodi Eszter)-t szereti, aki úgy tűnik, az erkölcstelen élet mintapéldáját éli. Számára nincsenek is következmények, mert mindenki a lábai előtt hever. Ónodi Eszter ugyanis a valódi nő. Bájaival elvonja a figyelmet a manipulatív szándékairól, hiszünk neki, mert hinni szeretnénk. Látszólag mindenkivel jó barátságot ápol, vagy még annál is mélyebb viszonyt... Alceste ezt nem akarja tudomásul venni, ahogy azt sem, hogy az ideális nő számára Éliante (Tenki Réka) lenne. Ő az egyetlen, aki nem játssza meg magát mások előtt. 

Alceste-t csak az tudja hibáztatni, akit lenéz. Álszentnek tűnik-e azzal, hogy ő is Céliméne-t szereti? Egyáltalán nem. És bár talán legszívesebben maradna, és megtanulná Éliante-t szeretni, mégis elmegy. A magányt választja  ahelyett, hogy ezekkel a hazug emberekkel kelljen becstelen életet élnie. Talán sokan vannak a mi világunkban is, akik legszívesebben ezt tennék, valami mégis visszatart minket. Valamiért mégis elfogadjuk, hogy nehéz akár egy őszinte embert találni az utcán, a munkahelyen, a villamoson. Hozzászoktunk. Hozzászokott Éliante és Philinte is, akik mivel más említésre méltó nem maradt, egymásra találnak. Személyes kedvenc jelenetem, ahogy Tenki Réka végre Kocsis Gergő karjaiba omlik. Semmi nem túl sok, semmi nem túl kevés. És talán komorabbnak kellene lennünk, amikor kijövünk a nézőtérről, de valahogy mégsem megy, mert bár komoly a probléma amivel Alceste foglalkozik, mi mégis inkább a jót tartjuk meg magunkban. Azt, amin nevetni lehet. Mert ilyen is az ember. Még ha tudja is, mi a baj, hajlamos figyelmen kívül hagyni azt. Ezért hajlamos megbocsátani is. Mi is hajlamosak vagyunk megbocsátani a Katona színészeinek, hogy most ármánykodtak. Mert még ez is jól állt nekik.

A mi osztályunk

10 színész. 10 alakítás. 5 zsidó, 5 lengyel. 3 lány, 7 fiú. Lengyelország története, egy osztály sorsa. 1925-től napjainkig. A Katona József Színház előadása a Kamrába. Részlet

Tadeusz Słobodzianek története viszonylag egyszerű. Egy osztály történetét láthatjuk 1925-től. Mindenki szépen bemutatkozik és elmondja mi szeretne lenni. Egyikük Amerikába emigrál, még mikor teheti. Aztán a felnőtté válás küszöbén kitör a II. világháború és a kis lengyel falut a kommunista Szovjetunióhoz kapcsolják. 1944-ben ám a nácik foglalják el és elindul a zsidók üldözése. A négy zsidó élete veszélybe kerül. Valakit bujtat az egyik osztálytársnő, feleségét viszont megerőszakolják saját osztálytársai, majd gyerekével és a többi falusi zsidóval együtt elégetik egy pajtában, harmadikukat brutális módon meggyilkolják, és a legszerencsésebbet megkeresztelik. Besúgások, árulások, kínzások követik egymást sorjában ezekben és az elkövetkezendő években.

Mindenki (már aki túl élte a háborút) megalapítja a családját, éli saját életét. Abraham rabbi lesz Amerikában. Heniek pap a szülőfalujában. Menachem (,akiért minden nő megbolondul) Izraelbe emigrál. Rachelka és Władek élik házas életüket. Zocha Menachemmel folytatott kapcsolata után Amerikába költözik, ahol Abraham segít neki új életet kezdeni, majd újra megházasodik. Zygmunt pedig Menachem izraeli kiadatásával és családjával van elfoglalva. Mindenki éli saját kis életét és szépen lassan véget ér számukra is az út. Kinek hogyan...

De ki volt hibás mindazért, ami történt? A zsidók? A lengyelek? A kissé naív Jakob Kac? Vagy az antiszemita, de mégis a zsidó Dorába szerelmes Rysiek? Vagy a nagy kommunista eszményket követő Menachem? Vagy a háttérben megbújó Heniek, Władek vagy Zygmunt? Vagy már akkor probléma volt, mikor Abraham Amerikába utazott?

A díszlet (Cziegler Balázs műve) osztályteremhez hasonlít. Mit hasonlít, ne kerteljünk, az is akar lenni. Füzér Anni korabeli tanulók egyenruhája tökéletes. Igazából az egész darab tökéletes. A rendező, Máté Gábor, zseniálisan alkotta meg még a legdurvább és erőszakosabb jeleneteket is. A kisebb pillanatokban feloldó hatású kis mozdulatok, vagy más szereplők reakciója kicsit megtöri a jelenet feszültségét.

A színészek mind egytől egyig zseniális munkát végeznek. A még egyetemista (már V. éves, végzős) Dénes Viktor e.h. Jakob Kac-a naív és mégis forradalmár. Pálos Hanna Dorája gyönyörű és nyílt szívű. Pelsőczy Réka érdekházzaságokba kerülő Zochája, Ujlaki Dénes "hős" Władekja, Takátsy Péter alattomos Rysiekje, Szacsvay László "hithű" Heniekje és Haumann Péter néha belibbenő és általában levelet író Abrahamja egytől egyig remek. Kiemelendő Rajkai Zoltán Menachem ként. Zseniálisan formálja meg a nők kedvencét. Valamint Bán Jánosról se feledkezzünk meg. Az ő Zygmuntja egyszerre talpnyaló és undorító személyt fed. A két karakter között, bármennyire is különbözik eszméjük, annyira hasonlít személyiségük. Ami van, oda kell menni. És mindketten pontosan ezt teszik, csak hát ki-ki a maga által pozitívabbnak vélt eszméhez.

A Katona társulatának előadásában nincsenek negatívumok. Minden színész ugyanolyan szintet hoz, nincs jobb vagy rosszabb. Remek előadás, csak ajánlani tudom.

Hamlet Pesten

A szerkesztőségnek olyan szerencséje volt, hogy az utóbbi hét hétfőjén és keddjén színházban járhatott.Számunkra is nagyon fárasztó volt két este ugyanazt a drámát megnézni, de kit érdekel, ha a szent cél érdekében történt?

A Nemzeti Színházban nem csak egy egyszerű Hamlet előadást láthattunk. Egyrészt, mert a színészek most a nézőtéren játszanak (,ez sajnos akusztikailag nem éppen jó döntés,de ezt elnézve különleges megoldás.), mi nézők pedig a színpadon ülünk. Nem csak előttünk folynak az események, hanem körülöttünk, sőt, felettünk is. A díszlet ehhez alkalmazkodik és olyannak ábrázolja a kastélyt, mint egy szeméttelepet. A történet nagyon sok mindenről szól. A hatalomról, a sikerről, a felnőtté válásról, a döntéseink súlyosságáról.

Szabó Kimmel Tamás Hamletje mindent jól képvisel (igaz eleinte gyenguskán keresi a helyét a szerepben). Megmondom öszintén, zseniális választás volt. Rába Roland Poloniusa fel nem érhet a hamlet.ws-ben nyújtott alakításához, bár kétség nem fér hozzá, még így is jó. Kiemelném még László Zsolt színészi munkáját. Bármilyen kis szerepeket is nyújt (Szellem és Színész), annyira megjelenik a színpadon. Egyszerűen a szememet nem tudtam levenni róla annyira odatapad minden figyelmem. Radnay Csilla nyávogó és pösszögő Opheliája sajnos nem nyerte el tetszésünket. Nem hozza azt a bájt és nőiességet, amit Opheliának hozni kéne, csak a síró-rívó kislány. Szatory Dávid jól hozza viszont Leartes, és jól érzélkelteti, hogy valójában ő nem akar gonosz lenni. Makranczi Zalán Claudiusa egyszerűen csak gusztustalan, álnok gazember és nagyon jól játssza és a Gertrúdot játszó Básti Juli a maga anyai ösztöneivel védi fiát. A sírásók (nálunk már sajnos Hollósi Frigyes helyett) Szarvas József és Znamenák István vicces kis epizódjukkal kicsit kikapcsol az ember, s végre egy kicsit szórakozik is.
Összegzés: ha valaki egy jól elrejtett társadalomkritikát akar nézni, itt az alkalom. Akik élvezni szeretnék, azoknak kevésbé, mert pár alakítás igazán lehúzhatja. A SZKT rajongóknak ajánlott, kicsit több is látható ebben, mint a helyes kis arca. A párbaj jelenetért Szabó Kimmelért és Lászlóért viszont színházkedvelőknek kötelező.