A mizantróp

Moliére klasszikusa egy olyan világban, amiben emberek élnek, sosem lehet tárgytalan. Az ember természeténél fogva hibákat követ el, megjátssza magát és érdekből köt barátságokat. Alceste szerepében Fekete Ernőt látjuk tragikus hősként. Lendületes színészi játékával felnyitja a szemünket a kérdésre: Mi helyes? Amikor őszintén ócsárol, vitatkozik vagy magában lázad, véglegesen magába bolondítja a nézőt. Kocsis Gergely Philinte-je a mai világ embere, beletörődik és igyekszik elsimítani a konfliktusokat. Észreveszi a bajt, de nem veszi tudomásul. A többséggel tart.

Oronte-ként pedig Máté Gábor jelenik meg. Az addig csupasz, sötét és átlátható színpadon felkapcsolja a világítást, ízlésesen megpróbál Alceste kegyeibe férkőzni. Amikor azonban őszinte véleményt kap pocsék költeményéről, kiderül hogy nem más ő, mint a hatalom.

És bár Alceste elítéli az erkölcstelen életet, a szívének ő sem parancsolhat. Bármelyik nőt megkaphatná, ő mégis Céliméne (Ónodi Eszter)-t szereti, aki úgy tűnik, az erkölcstelen élet mintapéldáját éli. Számára nincsenek is következmények, mert mindenki a lábai előtt hever. Ónodi Eszter ugyanis a valódi nő. Bájaival elvonja a figyelmet a manipulatív szándékairól, hiszünk neki, mert hinni szeretnénk. Látszólag mindenkivel jó barátságot ápol, vagy még annál is mélyebb viszonyt... Alceste ezt nem akarja tudomásul venni, ahogy azt sem, hogy az ideális nő számára Éliante (Tenki Réka) lenne. Ő az egyetlen, aki nem játssza meg magát mások előtt. 

Alceste-t csak az tudja hibáztatni, akit lenéz. Álszentnek tűnik-e azzal, hogy ő is Céliméne-t szereti? Egyáltalán nem. És bár talán legszívesebben maradna, és megtanulná Éliante-t szeretni, mégis elmegy. A magányt választja  ahelyett, hogy ezekkel a hazug emberekkel kelljen becstelen életet élnie. Talán sokan vannak a mi világunkban is, akik legszívesebben ezt tennék, valami mégis visszatart minket. Valamiért mégis elfogadjuk, hogy nehéz akár egy őszinte embert találni az utcán, a munkahelyen, a villamoson. Hozzászoktunk. Hozzászokott Éliante és Philinte is, akik mivel más említésre méltó nem maradt, egymásra találnak. Személyes kedvenc jelenetem, ahogy Tenki Réka végre Kocsis Gergő karjaiba omlik. Semmi nem túl sok, semmi nem túl kevés. És talán komorabbnak kellene lennünk, amikor kijövünk a nézőtérről, de valahogy mégsem megy, mert bár komoly a probléma amivel Alceste foglalkozik, mi mégis inkább a jót tartjuk meg magunkban. Azt, amin nevetni lehet. Mert ilyen is az ember. Még ha tudja is, mi a baj, hajlamos figyelmen kívül hagyni azt. Ezért hajlamos megbocsátani is. Mi is hajlamosak vagyunk megbocsátani a Katona színészeinek, hogy most ármánykodtak. Mert még ez is jól állt nekik.